Monitorizare de presă
|
Căutare Numele cotidianului: Új Magyar Szó Öt évvel ezelőtt, 2003-ban a Magyar Távirati Irodának új tudósítója érkezett Bukarestbe, aki azóta is szorgalmasan tájékoztatja a magyar közvéleményt a romániai valóság fő vetületeiről, a hazai magyarság politikai, gazdasági, társadalmi és művelődési törekvéseiről. Öt dolgos esztendő elég ahhoz, hogy a tapasztalatokból érvényes értékítélet szülessék. Beszélgetőtársunkat elsősorban a kívülről jött ember Románia-értékeléséről kérdeztük. Az alábbi beszélgetés a Bukaresti Rádió magyar adásának Életeink című műsorában elhangzott interjú szerkesztett változata. Korábban munkált-e önben olyan szándék, hogy huzamosabb ideig Európának éppen ebben a csücskében éljen? – Ha valaki azt mondja nekem hat évvel ezelőtt, hogy valamikor Bukarestben élek majd, és közöm lesz egyáltalán Romániához, a románokhoz és a romániai magyarsághoz, valószínűleg őrültnek néztem volna. Egész életemben a nyugati világban dolgoztam, szakmai előéletem főleg Olaszországhoz kötött. De tudósítottam Párizsból, Amerikából, sőt, vatikáni tudósító is voltam. Sorsszerűnek hat, hogy bukaresti elődöm, Gózon István is római tudósító volt, onnan pályázta meg annak idején Bukarestet. És akkor ön is ugyanezt tette... – Az ötlet hirtelen jött, amikor Gózon búcsúzkodni kezdett. Ha neki sikerült, nekem is sikerülnie kell, gondoltam, és még Olaszországban sürgősen nekifogtam románul tanulni. Megnyertem a megbízatásra kiírt pályázatot, amely nyilvános volt, nem csak házon belül hirdették meg, hanem országosan, bárki pályázhatott... Közvetlenül jöttem ide, 2003 augusztusában, Budapestet csak annyiban érintettem, hogy hazavittem a régi kocsit... Bukarest, a kellemes meglepetés Milyen volt az első kontaktusa a román fővárossal? – Hús-vér, élő románt akkor láttam először életemben, amikor idejöttem. Egyfajta „vidéki kislány” voltam itt Bukarestben az elején, tudósítóként. Ehhez képest meglepett, hogy a bukarestiek mennyire kedves, kommunikatív emberek. Félretéve a politikát, amely nagyon sok nacionalista elemet kihasznál, a mindennapi románokról beszélek. Kellemes meglepetés volt Bukarest is, mert már abban az időszakban jöttem, amikor ez a város erőteljesen kezdett hasonlítani bármilyen más európai városra. Romániai küldetésemben az igazi újdonság a románokkal való kapcsolat, az ő megismerésük volt. Bevallom, bennem is rengeteg sztereotípia, előítélet élt, nem tehetek róla, hogy végül is Magyarországra így szűrődtek át a dolgok. Mostanában sűrűn elhangzott, hogy Romániában „dübörög a gazdaság”. Tapasztalt újságírói szemmel hogyan látja, meddig tartható fenn ez a fejlődés? – Azt vettem észre, hogy amikor egy integrációs folyamat kiteljesedik, akkor általában a szegényebb új tagok, a periféria indul hatalmas fejlődésnek. Amikor például Spanyolország és Portugália csatlakozott, egészen szegény, legatyásodott országok voltak, ám egy idő után, ha nem is kerültek az élvonalba, de látványos fejlődésnek indultak, és ma már a legfejlettebbek közt vannak. Ugyanez érvényes Magyarországra is: beléptünk, mi is fejlődtünk, de egy idő után eljött a pillanat, amikor telítődött a piac, a lapokat már leosztották, s nagyon nehéz továbblépni. Romániában viszont most az a szakasz van érvényben, amikor még nagyon sok mindenben reménykedhet az átlagember. Még folyik a tulajdonok visszaadása, a lapok nem teljesen leosztottak, új vállalkozások indulnak, az emberek jó része előtt egyre több lehetőség nyílik. Milyen sajátos helyzeteket vél meghatározónak Romániára nézve? – Ennek az országnak van egy különössége, a nagyon népes romániai magyar közösség. Elnéztem, hogy a kisebbségi törvény milyen nehezen megy át, pedig Romániának nagy szüksége lenne rá. Nem is a magyar közösség miatt mondom ezt, ugyanis egyre inkább áramlik be a munkaerő Ukrajnából, Kínából, Törökországból, Indonéziából, a kisebbségi kérdés rendezése immár Romániának lesz az érdeke, szinte függetlenül a magyaroktól. Sok a belpolitikai tisztázatlanság, amit föl kell oldani, sokan nem tartják világosnak az Alkotmány bizonyos rendelkezéseit, nem dőlt el, hogy Románia elnöki vagy parlamenti köztársaság legyen-e? Tisztázatlan az építményben a politikai pártstruktúra is, a pártok nem egészen fedik – lehet, Magyarországon sem, de itt jobban érződik – a társadalmi tagoltságot, nem igazán lehet tudni, milyen párt melyik szociális rétegeket képviseli. „Spor la treabă” vs. „Serviciu uşor” Meglátása szerint a bukarestiek, általában az ó-romániaiak különböznek-e az erdélyi románoktól? – Az erdélyi románokban, akár szimpatikus, akár kevésbé szimpatikus módon, még ott van némileg a magyarokhoz való viszonyulás egyfajta fóbiája. Az erdélyi nem tud nem gondolni arra, hogy magyarok vannak a környezetében, és az apja, a nagyapja hogyan élte meg mindezt. Van, akiben megmaradt az indulat, más meg épp ellenkezőleg, túlkompenzálva próbál kedves és udvarias lenni a magyarokkal, hangsúlyozva, hogy neki az ég világán semmi baja velük... Bukarestben ilyent nem látok, a fővárosiak nem is nagyon értik sokszor, mi a baj a magyarokkal. Egy kicsit olyan emberarcú, jó értelemben vett naivitás tapasztalható e tekintetben. Más kérdés az, s ezt románok is állítják, hogy az erdélyi román mégiscsak az egykori Osztrák-Magyar Monarchiában alakította ki a munkához való viszonyát. Valaki tréfásan figyelmeztetett arra, mit kívánnak Erdélyben a románok egymásnak, és mit kívánnak Bukarestben. Erdélyben azt mondják: „Spor la treabă!”, vagyis jó munkát!, itt meg könnyű szolgálatot – „Serviciu uşor!” – kívánnak egymásnak... Ha pedig elmegyünk a Fekete-tenger partjára, mondjuk, Konstancára, ott meg végképp nem érződik semmiféle nacionalizmus, ami természetes, hiszen távol vannak attól a körzettől. Garzó Ferenc (1955, Budapest) Újságíró, jelenleg a Magyar Távirati Iroda (MTI) bukaresti tudósítója. 1978-ban diplomázott a moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében (IMO), spanyol–angol–Latin-Amerika szakon. Munkahelyei: 1978-tól 1990-ig az MTI külpolitikai szerkesztősége (közben másfél évi katonaság, 1984 és 1988 között az MTI római tudósítója); 1990-től 1998-ig a Népszava szerkesztőségének külpolitikai rovata; 1999. január 1-jétől ismét az MTI külpolitikai szerkesztősége (annak külpolitikai rovata); 1999. szeptember 1-jétől ismét az MTI római tudósítója, majd 2003-tól a hírügynökség bukaresti tudósítója. Sokat közölt a magyarországi sajtóban (Élet és Irodalom, Esti Hírlap, Heti Világgazdaság, Metró, Reform stb.). Párizs, Budapest, Róma után hogyan szembesült azzal, amit mindközönségesen bukaresti balkanizmusnak neveznek, negatív vonatkozással természetesen, és egyfajta sztereotípiaként? – A „Balkán”, „balkáni” kifejezések már Rómában is fejtörést okoztak nekem. A Vatikáni Rádió az ezredforduló táján indított egy műsort arról, hogy Magyarország nem csak Balkán. Nagy sértődés lett a rádión belül, de a magyar kolónián belül is. Az ANSA nemzeti hírügynökség honlapján hiába kerestük Magyarországot, aztán észrevettük, hogy a Balkán címszó alatt található meg. Kérdeztem is akkor az ANSA egyik szerkesztőjét, miért ez a besorolás? Azt mondták, ez természetes, olyan, mintha azt mondanánk, hogy Olaszország a mediterrán országokhoz tartozik. Én éreztem, hogy a Balkán az ottani magyar közösségben rossz szájízt hagy, az olaszok viszont úgy érezték, hogy a Balkán a feltörekvő, új Kelet-Európa rokonszenvet kifejező jelzője. Aztán Romániába jöttem, és észrevettem: amikor az itt élők magukat is bírálják, hogy „mi itt a Balkánon vagyunk”, tulajdonképpen amit a „balkáni” jelzővel illetnek, semmivel sem különbözik attól, ami Magyarországon is dívik. A korrupció esik szóba, ami szerintem egyáltalán nem nagyobb, mint bármilyen más európai országban, csak valahogy itt nyilvánvalóbb. Miért vádolják mégis Romániát súlyos korrupcióval? – Mert a jelenség lépten-nyomon kitapintható. Egy németországi ismerősöm mondta, hogy náluk, ha korrupció van, a nagy konzorciumok szintjén van, a kisember nem is mer pénzt ajánlani. Ha valaki egy rendőrnek, aki bírságolni akarja, akár csak meglebegtet egy bankjegyet, azonnal letartóztatják. Visszatérve a Balkán kifejezéshez, amelynek megvannak a sajátosságai: itt a gazdasági fejlődés ugyanazt a modellt fogja kialakítani, mint a többi európai országban is, körülbelül ugyanazt a társadalmi tagoltságot, a globalizációnak ugyanazokat a termékeit valósítja meg, az életmódot is eszerint alakítja. Hamarosan érezhetően csökkeni fog a különbség a balkáni, illetve a nembalkáni lét között. A politika mint optikai csalódás Említette, hogy előzőleg nem volt kapcsolata Romániával, nincsenek romániai magyar gyökerei sem, új terep volt az ön számára. Milyen volt ezt felfedezni? Hogyan sikerült megismerni a bukaresti politikai életet? – Az elején a román politikai élet számomra tele volt csapdákkal. Nem véletlen, hogy az MTI tapasztalt újságírót akart küldeni, de még annak is nagyon-nagyon vigyáznia kell az elején, mert a román politikai életben nem mindig az az igaz, amit látni lehet. Ez persze más országról is elmondható, csak itt egy picit élesebben mutatkoznak meg a dolgok. Amikor idejöttem, éppen szociáldemokrata kormányzás volt, RMDSZ-támogatással. Már az első hónapokban rájöttem, hogy itt a politikának, a játszmáknak igen érdekes a rituáléja. Sosem felejtem el például az aradi Szabadság-szobor felállítási munkálatainak felfüggesztését. Folyt a kommunikáció, érződött a sajtóból is, hogy miként zajlanak az alkufolyamatok, amik aztán valamilyen kiegyezéssel zárultak. Ezt nem lehet ennyire röntgenképszerűen látni más országokban. Ha valaki majd megírja a napi politika évkönyvét, abban iskolapélda lehet többek közt az RMDSZ politizálása. Az, ahogyan a szövetség a romániai magyarság érdekeit alakítja, hogy többféle erő vonzásában is fennmaradhasson a hatalmon belül vagy azon kívül. De ugyanez elmondható más pártokról is. Ami még mindig rejtély számomra, hogy tulajdonképpen a háttérben igazán milyen hatalom áll, azok, akik ma a politikát képviselik, miféle háttérhatalom nevében cselekszenek. És továbbra sem értem, miért szól mindig az állam biztonságáról a politika, miért beszélnek állandóan a titkosszolgálatokról. Hiszen immár békeidő van itt is, olyan államot látok magam előtt, amely igen nagy biztonságban van, NATO-tag. A sajtóban is állandóan erről lehet olvasni, miközben ha nem hívnák fel rá a figyelmet, lehet, észre sem venném. Az MTI részéről koncepciónak látszik, hogy inkább magyarországi magyart küldjenek Romániába tudósítani, hiszen egy ittenit az érzelmek erőteljesebben befolyásolnak. Olyan ember kell ide, aki kívülről tudja szemlélni a történteket. – Valóban jobban lehet a dolgokat felülről látni, lévén szó kis közösségről. Mindenképpen tapasztalható egyfajta belterjesség. Még az RMDSZ és a vele szembenállók közötti viták is belterjesek, néha kissé fülledtek. Nem árt kívülállóként látni mindezeket, de az sem baj, ami bennem is végbement szerencsére, hogy egyre inkább kezdek ráhangolódni a romániai magyarság hullámhosszára. Mind inkább kezdek az ő fejével is gondolkozni. Nekem ugyan alapvetően meg kell őriznem magyarországi látásmódomat, az empátiám viszont ma már jóval nagyobb. Az ember minél többet tud egy dologról, országról, közösségről, úgy érzi, annál kevesebbet tud. Ma már nagyon sok erdélyi magyart ismerek, nagyon jó barátaim, ismerőseim vannak közöttük. Meg tudom mondani tehát, milyen a tipikus romániai magyar. Most már azt is látom, hogy egészen más egy székelyföldi vagy egy partiumi, továbbá egy aradi, ez az ittenieknek nyilvánvaló. Nekem nem volt az, ez a differenciálás itt alakult ki. Néha úgy érzem, mintha egy picit már én is romániai magyar lennék, mert megengedem magamnak olykor, hogy beszélgetésekben vitába szálljak, bíráló mondatokat engedjek meg magamnak – de csak magánszemélyként, mert közszolgálatiságom, MTI-tudósítói státusom visszafogottságra kötelez. |
Centrul de Documentare ISPMN a iniţiat un proiect de monitorizare a presei pe tematica reprezentării minorităţilor naţionale. În cadrul proiectului sunt monitorizate versiunile online ale mai multor cotidiane naţionale, atât în limba română cât şi în limba maghiară. În munca de colectare a materialelor beneficiem de aportul unui grup de studenţi ai Universităţii Babeş-Bolyai, Facultatea de Sociologie şi Asistenţă Socială, fapt ce ne oferă posibilitatea unei dezvoltări continue a bazei noastre de date. Proiectul de monitorizare a presei doreşte să ofere celor interesaţi, posibilitatea de utilizare a acestei baze de date în viitoare analize. |